2011. március 26., szombat

Közért-zacsi projekt


Tudom, hogy már-már úgy tűnik nem bírok leszakadni a zacskó témáról. Talán lehet, hogy így is van. De súlyos mentalitásbeli problémákra utal. Körülnézek és mindenhol elárasztanak vele. Pár napja eltekertem a kis közértbe a környéken (mi csak úgy hívjuk, hogy a "fiúk", ez az a hely ahova még pizsiben is ér elmenni), ahol a következő történt:
Hátizsákkal voltam, de a zöldséges standtól nem bírtam a pultig elszállítani a zöldséget csak úgy, ha egy kis zacsit letéptem, abba tettem az összes almát, körtét stb, és odavittem a pénztárhoz leméretni. Morcos voltam magamra, amiért nem készültem textil szatyorral is -hisz van otthon bőven elegendő. A srác nagyon kedvesen már szakítaná le nekem a következő zacskót, mert hogy ugye ez az egy amibe beletömtem 2 kiló gyümölcsöt így gyenge lesz, mikor mondtam, hogy nem kérem köszi, sőt ezt is visszaadom!
Amikor mondtam neki, hogy ezt a kis zacskót is visszateszem majd a zöldségeknél, mondta, hogy ne, mert higgyem el, hogy SENKI nem fogja elvenni onnan. Azt is mesélte, hogy naponta 40 zacskót szed össze onnan, amit szétdobálnak, mert meggondolják magukat kettőt tépnek le stb.....
Most mi lesz a nagy tervemmel, hogy a közérteknél a bejáratnál kiteszünk egy zacskógyűjtőt és a használt zacskókat oda lehet hordani? Ez arra lenne jó, ha valaki zacskó nélkül jut el a boltba -előfordul nem kevésszer- annak nem kellene újat vennie (jobb helyeken pénzért adják és nem csak úgy vágják hozzád, mint valami bónusz szuper dolgot -nem mintha ez változtatna a lényegen), így mindenki jobban jár. Na mindegy, lehet a sok sznobnak csak az új finom friss műanyag illatú zacsik jönnek be.
Vagy itt van a B megoldás, egy gránát zacskótartó, ami igazán menő, én is örülnék egy ilyennek :)
UI: javasoljátok Ti is a környéketeken levő kisboltban ezt a csodás innovációt! Kíváncsian várom az eredményeket.

2011. március 21., hétfő

Fasírt, másképp


Nos ha már ilyen sok rizs készült mostanság,akkor alkalmam nyírt kipróbálni magamat egy új területen is. Kedves barátom ötlete volt, hogy böjtöljünk idén, mindig jól jön egy lelki társ. Így nekifogtunk a 40 napos böjtnek, inkább környezetvédelmi megfontolásból sem mint vallási meggyőződésből. De kinek mi esik jól a szerint döntse el a dolgok miértjét.
Nos maradt rizs és brokkoli,de harmadik nap valahogy nem volt már kedvem azt enni. Így "nézzük mink van" alapon új étel gyártásába kezdtem. Adott volt a rizs és a brokkoli. Általában akad otthon tojás és prézli is mindig. Ez azért nagyon fontos,mert volt valami főzőcske show, ahol rendszeresen szükségesek voltak, olyan "mindig akad otthon" típusú hozzávalók, mint szarvasgombás olaj, babykukorica, lazacfilé és hasonló átlagos ételek. Na most ehhez képest a prézli és a tojás azt hiszem elég átlagos kamralakók.
Fogtam tehát a rizst, a brokkolit villával péppé -verve-törve, tojást meghabartam egy kis szójaszósszal (nem baj ha nincs), tettem bele egy kis sót és borsót (vigyázat a szójaszósz is sós, de ezzel egy időben túl édes is, így kell bele só,csak mértékkel!)összekevertem az egészet és megpróbáltam golyókat formálni. Ez persze nem sikerült, mert így még nagyon lágy volt az egész massza, de ekkor a prézlisdoboz meghallotta a segélykiáltásomat és szinte magától repített némi zsemlemorzsát a fasírt hasonmásba. Így már teljesen jól összeállt a dolog, csini kis lapított golyókat csináltam,amiket földimogyoró olajon és kókuszvajon sütöttem szép pirosra.
Egy másodpercig sem gondoltam, hogy bárki kér majd belőle, de elég legyen annyi, hogy nekem egy darab jutott :)
Hozzávalók:
-főtt brokkoli (vagy más főtt sült zöldség aprítva)
-rizs
-tojás
-só
-bors
-szójaszósz
-prézli
-a sütéshez olaj
-egyéb fűszerek, BÁRMI! használj sokat és sokfélét nagyon finom lesz tőle minden!
Tényleg nem érdemes megfeledkezni a fűszerekről,mert egyik nap legkevésbé sem odafigyelve bablevest főztem és úgy kihagytam belőle a babérlevelet mint a sicc.

2011. március 18., péntek

Gombás rizs? Rizses gomba!


Nagyon finom rizst sikerült felfedezni, amit előszeretettel használunk mostanság, hetente akár többször is. Van azonban, amikor a rizs is sok. És bizony ez a fajta rizs ha megmarad másnap ehetetlenné szárad.
Néhány trükkel azonban már sikerült kifogni rajta: Például lehet újra főzni, persze a szokásos értelemben véve. Egy zöldséges mézes szójás körettel például megrottyantjuk és kész is a csodálatos egytálétel.
Tegnap előtt megtaláltam a gombát, amit édesanyám szokott megvenni, mert mindig megtetszik neki...de ha nem csináljuk meg egyből legtöbb esetben a gomba rettentően szokott kinézni pár nap után. Én vagyok a nagy gomba megmentő a családban, hiszen nagyon szeretem.
Jó tudni, hogy a (friss) gombát NEM kell megpucolni. Ezzel nem csak néhány gramm finom gombát spórolunk meg, hanem egy csomó időt is. Én úgy szoktam, hogy megmosom és a tönkök legvégét levágom. Ezután tetszés szerint lehet szeletelni, kockázni aprítani stb.
Csináltam tehát egy sima tejszínes gombát. Nem volt otthon kenyér sem és nem akartam már nagy főzőcskébe kezdeni este, de megtaláltam egy kis tálban a kétnapos rizst, amit mindenki csak odébbtolt. Ezt beletettem a gombába átmelegítettem őket (kb 4-6 perc főzés) és kész is volt a rizses gomba.
Nagy megelégedettségemre minden tányér üres maradt utána :)

Élménybeszámoló (harácsony)


Két bejegyzéssel alattam látható a harácsonyról szóló elképzelésem.
Csalódottan látom, hogy az élménybeszmoló írásos formában nem került közszemlére. Annyit beszéltünk róla hetekig, hogy csak na, de most itt az ideje, hogy ti is megtudjátok mi is folyt ott...

Szóval ahogy írtam, szóltam "sok jó embernek" akik kis helyen is elférnek. Nagyon jó volt látni, hogy 20-an összejöttünk. A legjobb érzés az, hogy egytől egyig mind a húszukat szeretem, de nagyon. Persze akik nem tudtak eljönni, hiányoztak, de ez nem vett el az est fényéből szerencsére.

A tervek szerint mindenki megjelent egy szemtelenül jól/látványosan becsomagolt ajándékkal. Az értelmetlenség fogalmát mindenki saját ízlése szerint definiálta. Voltak nagy kiszúrások és kis incselkedések is. Amit én vittem az a Budapest Police Band best of válogatás CD lemeze volt. Valamint egy mini bögre (ivásra alkalmatlan, porfogásra annál inkább), amire rá volt írva, hogy "imádlak". Ilyenkor elképzelem, amint a grafikus leül és megalkot egy ilyen remekművet...
Hozzátenném, hogy ezeket korábban magam is ajándékba kaptam.

Volt ott minden mi szem szájnak ingere (a teljesség igénye nélkül) : óriás agyagbakancs (virágtartó) lukas orral, fabábú integető "micsodával", paróka tartó fej, kis vitorláshajó dísz, gyufásdoboz vajkrémes konténerben, szőrös könyvjelző, stb.

Alig várom a következő Harácsonyt, hiszen legnagyobb sajnálatomra folyamatosan beszivárognak a háztartásba nagyobbnál nagyobb, születésüktől fogva értelmetlen "ajándékok". Ilyenkor az jut eszembe, hogy a nagyik a királyok, akik a borítékban adnak a kisunokának egy 2000 forintos bankót. Mennyivel jobb ez a megoldás, mint egy fröccsöntött műanyag delfines csobogó?!

Természetesen az "ajándékutalvány" marad a fő kedvenc, az leelőzi a bankós borítékot is!


2011. január 9., vasárnap

Beszámoló


Ígértem, hogy tartok majd egy röpke élménybeszámolót a mókás karácsonyból.
Nos el kell mondanom, az eredmény felülmúlta a várakozásaimat. Nagyon gazdag embernek tartom magamat, mert rengeteg csodálatos ember vesz körül, nevezzük őket barátoknak :)
Így szép számmal összegyűltünk a jeles eseményre.